RTL Klub Reggeli című műsorában egy nem mindennapi szomorú esetről beszélgettünk. Bolíviában 3 gyerek fekete özveggyel csípette meg magát, hogy pókemberré változzanak.
Mi lehetett a gond? Természetesen nehéz konkrétumot megállapítani a részletek ismerete nélkül. Néhány feltételezést érdemes megvizsgálnunk, mert fontos dolgokra világít rá ez a szomorú példa. A gyerekek 7-8 éves korra kezdik megérteni a filmek, mesék és a valóság különbségét. Óvodás korban a kettő még gyakran keveredik. Sok magyarázat szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a gyerekekben a kettő elkülönítésének képessége. Olvasott mese esetén ez könnyebb, hiszen amikor kinyílik a könyv, a kisgyerek tudja, hogy egy elmondott történet következik, melyhez esetleg vannak színes képek, rajzok, de a nagyobb rész a fantáziájára van bízva. Ez a szorongásokat is csökkenti, hiszen épp annyit képzel el egy rémes jelentből, gonosz szereplőből, amennyit elbír lelkileg, míg sajnos a tévében készen kapja a képeket, legtöbb esetben lelkileg megterhelőbbet, mint ami optimális volna. Ha filmeken, élő szereplőket lát egy óvodás, azt fogja hinni, hogy a szereplők a valóságban is barátok, házasok, van szuper erejük, tényleg megsérülnek, vagy meghalnak, azaz pontosan az és úgy történik velük, amit látunk a filmen. Ez a hatás akkor is létrejöhet, ha animált, vagy rajzolt történetről van szó. Érdemes szülőként kiemelnünk a valóság és a történet közötti különbségeket.
Ha gyermekünk megfogalmazza, hogy szeretne repülni, vagy egyéb szuper képességgel rendelkezni, nem kell letiltanunk a mesenézést, csupán elmondani neki, hogy erre még egy ember se volt a valóságban képes, a történetben ez egy kitalált dolog; megsérülhet, ha magasról leugrik. De megértjük, hogy tetszik neki, szerintünk az ő szuper ereje az, hogy… pl. segítőkész, kedves, jól focizik, társasozik stb. Kiközösítés esetén még fokozottabb vágy tud élni a gyerekekben arra, hogy valamivel kitűnjenek, ilyenkor kihívásoknak is könnyebben engednek „ha nem csinálod meg, gyáva vagy”… „ha megcsinálod, lehetsz a barátunk”. Fontos ismernünk a gyermekünket és a közösséget, ahova jár, hogy ilyenekről értesüljünk. Kérhessen tőlünk segítséget, elmondhassa, ha bántják, lehetetlen dolgokat kérnek tőle. Átlagosan napi 7 percre csökkent a szülő-gyerek beszélgetések száma, ami rettenetesen kevés! Ebbe az is benne van, hogy mi volt az ebéd, kapott-e valamiből jegyet, sok-e a házi? Egy-egy film után ennek a többszörösét lenne jó beszélgetéssel tölteni: kinek mi tetszett, ki volt a kedvenc karakter és miért, hogyan fejezné be ő a történetet stb.?
Akár a közös tévézés, akár a közös meseolvasás teremthet egy olyan légkört, amiben könnyebben megnyílnak és mesélnek a gyerekek, ha odafigyelünk rájuk. Használjuk okosan a lehetőséget!
Médiahasználattal kapcsolatos tanácsok:
- limitáljuk a képernyő előtt töltött időt, amennyire csak lehet (főleg óvodás korban)
- ha egyedül néz a gyerek filmet, mesét, az adott tartalom korosztályi besorolását vegyük figyelembe (csak olyat nézhessen, ami szülői felügyelet nélkül is nézhető, erre érdemes akár szűrőprogramot keresnünk, beállítanunk)
- ahol megjelenik, hogy pl. 12 éven aluliaknak szülői felügyelet nélkül nem ajánlott, ezt vegyük figyelembe
- akkor sem érdemes ilyet közösen néznünk, ha minket is és a gyereket is érdekli
- ha megnézzük, hagyjunk időt utána, hogy átbeszélhessük, amit láttunk (pl.: valósághoz mennyi köze van)
A beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg:
