A legendás 1997-98-as NBA döntőből kiinduló 10 részes Netflix sorozat olyan legendás játékosok életpályáját mutatja be, mint Michael Jordan, Scottie Pippen, Dennis Rodman párhuzamosan a Chicago Bulls 1980-as évekbeli felemelkedésével, különös figyelmet szentelve utolsó közös ’97-98-as szezonjuknak.

Phil Jackson edző kezei között 8 év alatt 6 bajnoki címet gyűjtött be a csapat. Játékuk annyira magával ragadó volt, hogy megteltek a félig üres lelátók, kosárlabda rajongóvá váltak emberek tömegei az 1980-as, 90-es években.
Ez a sorozat sportpszichológiai szempontból annyira szenzációs, hogynehéz keretek közé szorítani a róla való írást. Minden részben találtam több olyan gondolatot is, ami miatt rengeteget adott a sorozat megtekintése.
Kiégés, motivációesés szempontjából többféle nézőponttal találkozhatunk. Scottie az alulfizetettség, és a sérülés nehézségeivel küzd, mindkettő jelentősen visszaveti motivációját, karrierje veszélybe kerül, körüllengi az abbahagyás, szerződésbontás/szegés gondolata. Interjú- és meccsrészletekkel kapunk betekintést, hogyan is vészelte át, miként tette túl magát ezen a válságon és hogyan járult hozzá a csapat eredményeihez, miként volt Michael legstabilabb támasza a pályán.  Ha éppen nem játszott Jordan játékának színvonala, pontszerzési átlaga is esett.
Michael 3 bajnoki cím után annyira elfáradt a folyamatos testi-lelki felkészülésben, top forma megtartásában, címvédésben, hogy visszavonult a kosárlabdától. Akkor még úgy gondolta végleg. Beállt baseballozni kikapcsolódásnak, majd jó 18 hónapos töltődést követően mégis visszatért a Bullshoz. Hogyan zajlott újabb 3 szezonja a Bullsnál, hogyan motiválta, hajtotta csapattársait és önmagát a győzelemig és miként köszönt el a csapattól, szintéb kiderül a sorozatban! És mennyire igaz, hogy a kiégést nem tudjuk egy hét alatt kialudni, neki másfél évre volt szüksége, hogy ismét szívesen edzésmunkába,  majd pályára álljon.
Dennis Rodman sosem volt egyszerű játékos az edzők és a csapattársak számára. Phil Jackson és Michael mégis megtalálják vele a hangot. Amikor Dennisnek elege lesz a felkészülésből, a nyomásból, akkor töltődésnek, kikapcsolódásnak hol Vegasban, hol pankrátor meccsen kötött ki, de mindig előkerül és mindig 100%-ot hoz a pályán. Mi hajtja az extravagáns megjelenésű, különc viselkedésű, Féreg becenévre hallgató világklasszis lepattanó szerzőt? Milyen családi körülmények közül érkezett a kosárlabda világába? Hogyan fedezték fel? Hogyan került a Bullshoz? Ha kíváncsiak vagytok, nézzétek meg a sorozatot!
thelastdance.sportpszichologiaMegismerhetjük a csapattagok életútját, kosárlabda karrierjüket. Beleláthatunk a szakvezetés, csapatirányítás nehézségeibe. Megtudhatjuk, hogyan sikerült 1-1 kudarc után újra összeszednie magát a Bullsnak és új szintre emelniük az NBA-t és a kosárlabdát. Michael Jordan saját szavaival mesél arról, milyen volt ekkora sztárrá kinőnie magát még a közösségi média előtt, valamint hogyan tartotta magában szezonról szezonra a motivációt. Csapattársai, ellenfelei sokat mesélnek arról, hogy bámulatosan fókuszáltnak, iszonyú stressztűrőnek ismerték meg Michaelt, aki téthelyzetben is képes volt maximuma felett teljesíteni, vesztettnek ítélt meccseket megfordítani. Mentális ereje példaértékű a jövő sportolói számára!
A sorozat trailere ezen a linken tekinthető meg: