Tegnap a reggeliben beszélgettünk a A szülők egyik rémálma: mit és mikor egyen a gyerek? témáról
kissnemesveronika.rtlregegli.pszichologus

A beszélgetés apropója egy óvodai eset volt, mely során egy óvodást gondozói lefogtak és megetettek (“megtömtek”?) akarata ellenére az óvodai étellel. Az óvodapedagógusok 120 óra közmunkát kaptak a gyermek testi-lelki fejlődésének veszélyeztetése miatt.

A beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg:

https://rtl.hu/rtlklub/reggeli/gyerekek-etkezes-ovoda-mit-es-mikor-egyen

Fontos kiemelnünk, hogy ezzel a tettel dehumanizálták a gyereket, hiszen olyan cselekedetet hajtottak végre rajta, melyet állatokon (vagy már rajtuk sem alkalmazunk) napjainkban. A gyermek megijedhetett, félhetett (3 felnőtt körbeáll, lefog, sírok nem engednek el, próbáljuk a helyébe képzelni magunkat, milyen lenne ha 3 verőlegény lefogna és valamely testnyílásunkba bedugna dolgokat – teljesen hasonló a szituáció), a gyermek szoronghatott, leírások szerint sírt. Mindig gondoljuk át, hogy amit a főnökünkkel, kollégánkkal, párunkkal valamiért nem tennénk meg, akkor azt nem helyénvaló elkövetni egy gyermekkel szemben sem! Sajnos Magyarországon a közvélekedés még mindig túl toleráns a gyermekbántalmazás egyes megnyilvánulásaival szemben, valahogy nem tekintik sokan a gyerekeket teljes értékű embereknek, akiket ugyanazok a jogok illetnek meg a velük való bánásmódot illetően, mint a felnőtteket.  Valószínű ez a gondolati elcsúszás ott lehetett az óvónőknél, hiszen hárman ítéleték meg ezt a helyzetet úgy, hogy ez még belefér a nevelési-gondozási eszköztárba. Emellett elképzelhető, hogy pszichológiai ismereteik hiányosak voltak, továbbképzésre lenne szükségük, hogy újragondolhassák a korosztály szükségletei mentén munkájukat, a friss kutatásokra alapozott nevelési eszköztárt beépíthessék munkájukba. Elképzelhető akár, hogy a kiégésben érintettek voltak, és frusztráltságukat, saját feszültségüket vezették le a gyermeken, ez esetben szakmai segítséget is érdemes lenne kapniuk, hogy megtanulják saját feszültségük optimális kezelését. Az ismeretek hiánya, és a rossz lelkiállapot ugyan magarázhatják az eseményeket, de nem jogosítanak fel bántalmazásra! Tettükért mindenképpen jó, hogy vállalják a felelősséget és ledolgozzák az ítéletként kiszabott közmunkát. A jövőben a megelőzéshez (hogy más gyereknek ne kelljen ilyet vagy ehhez hasonlót átélnie) fontos volna a továbbképzés és a pedagógusok lelki támogatása (nem csak a konkrét esetben, hanem általánosan: minden óvodapedagógus esetén).
Óvodás korú gyerekek ismerkednek az ételekkel, szagolgatják, ízlelgetik az újdonságokat. Hagyjuk nekik, hogy válogathassanak, kísérletezhessenek! Ha valami nem ízlik, engedjük, hogy ezt megmondhassák, ne kelljen megenniük, amit nem kívánnak! Ez fontos ahhoz, hogy felnőttként is képesek legyenek étkezési szükségleteiket felmérni, odafigyeljenek érzéseikre! Akár 1-1 étkezést ki is hagyhatnak, ha nem éhesek. Egy gyerek se hal éhen, ha rendszeres időközönként felkínáljuk a táplálkozás lehetőségét, a kihagyott étkezés után a következőnél várhatóan jóízűen fog enni. Ha erőltetjük, hogy akkor egyen, amikor nem éhes, vagy nem tetszik az adott étel, egye meg a maradékot, pedig már jóllakott, rossz étkezési szokásokat alakítunk ki nála, mely felnőttkori túlsúlyhoz, és evés problémákhoz tud vezetni!
Figyeljünk a gyerekekre, próbáljunk rugalmasan alkalmazkodni igényeikhez, ahelyett, hogy tekintélyelvűen kényszerítjük őket valamire!