2020.02. 17-én a TV2 Mokka című műsorában a gyerekek káromkodásáról beszélgettünk Mádai Viviennel, Pachmann Péterrel és Dietz Gusztávval.
A káromkodás elősegíti szóbeli feszültségünk levezetését. Vannak szituációk, amikor kimondottan könnyíti a helyzet túlélését, hogy ne robbanjunk fel a bennünk felgyülemlett indulatoktól. Ugyanakkor bizonyos körülmények között tud elfogadhatatlan, tiszteletlen, megalázó is lenni. Családi beszélgetésekben kibonthatjuk gyerekeinkkel közösen, hogy mit gondolunk a káromkodásról, milyen helyzetekben elfogadható és mikor nem. Lehetnek szavak, amik akár az otthoni kommunikációban is megtűrhetőek (ebben minden család toleranciája más és más), és lehetnek olyan szókapcsolatok, melyekkel kapcsolatban kifejezhetjük, hogy ezek családi körben nem hangozhatnak el. Ugyanígy érdemes átbeszélnünk a más felnőttekkel való kommunikációban használható és tiltólistás szavakat is. Helyzetek között is tehetünk különbséget: kötöttebb, hivatalosabb helyzetben kellemetlen, ciki, ha valaki káromkodik és nem tudja szépen kifejezni magát, míg kötetlenebb helyzetben jobban elfér egy-egy ilyen megnyilvánulás.
Óvodás gyerekek jellemzően kevéssé vannak tisztában a szavak jelentésével. Ők azért ismételgetik ezeket, hogy megmutassák újat tanultak, jót mulattak rajta társaikkal az óvodában. Ha pozitívan reagál a környezet, nevet rajtuk, odafigyel rájuk, akkor jutalmazó értékűvé válhatnak ezek a közlések, így a figyelem érdekében ismét bedobhatják a gyerekek a legváratlanabb helyzetekben is.
Kisiskolás gyerekek nagyon szabálykövetőek, nekik, ha elmondjuk, hogy nem szabad ezeket a szavakat alkalmazni, akkor szívesen betartják a szabályt, kortársaikat is figyelmeztetik erre. Kamaszkorban a szereppróbálgatás részeként megjelenhet, hogy fokozottabban beszélnek csúnyán a kamaszok. Ilyenkor tesztelik, milyen így beszélni, hogyan esik nekik, kimondani ezeket a szavakat, és figyelik, mit reagál környezetük. Baráti társaságokban csoportnorma is lehet ilyenkor, hogy káromkodva beszélnek egymással a fiatalok. Ha van olyan felnőtt szerepmodell (példakép, tanár, edző, szülő), akire a fiatal felnéz, és aki rendszeresen káromkodik, a jelenség felerősödhet. Jellemzően ez az időszak a középiskola végéig lecseng és megtalálja mindenki a számára optimális mértéket a csúnya szavak használatából. Sokszor az impulzívabb, őszintébb embereket hallhatjuk csúnyábban beszélni, hiszen nekik, ami a szívükön az a szájukon, szűretlenül mondják, ami eszükbe jutott. Így nem feltétlen kell egyértelműen negatívnak minősítenünk a káromkodást, csupán keretek között érdemes használnunk!
Az otthoni szabályozást óvodás korban a figyelmen kívül hagyás, jó példa mutatása (szülő szépen beszél, kerüli a káromkodást), és a rövid tényszerű közlés segítheti: Ez egy csúnya szó, kérlek, ne használd!
Kamaszoknál kreatív megoldásokkal is előrukkolhatunk. Van, aki káromkodó perselyt nyit, és bizony fizetni kell a zsebpénzből a csúnya szavakért. Van, aki bizonyos szavakat kér behelyettesítésként, pl. madárneveket (ezek cserélhetőek is időnként), így kellemes humoros percekhez juttatva a pici nyelvújítás során családot.
Ha gyermekünk tartósan káromkodik, és úgy érezzük elakadtunk a megoldással, nem hallgat ránk, kérhetjük pszichológusok segítségét. Ha kamasz gyerekünknél vesszük észre, hogy megszaporodtak a cifra kifejezések, szavak, azokat nagyon hevesen adja ki magából állandó jelleggel, akkor elképzelhető, hogy megnövekedett a stressz szintje (például túlterheltség, kevés pihenés, szorongások miatt), és annak csökkentésében, érzelmi életének rendezésében kell segítenünk neki, vagy segítséget kérnünk számára pszichológustól.
