Pszichológus, Sportpszichológus

Címke: pszichológus (Page 2 of 2)

Könyvajánló – Felvilágosító könyv tiniknek szexről és szerelemről

A könyv őszintén, a fiatalok szemszögéből, a fiatalok nyelvén mesél mindarról, amit mindenkinek tudnia kell a saját és a másik nem testéről. Színvonalas, humoros rajzokkal illusztrálja a testben végbemenő változásokat, fogamzásgátlásról való tudnivalókat. Tematikája jól felépített, az ismeretek egymásra épülnek. Minden újabb információ jól érthető, emészthető az előzőek fényében. A testi változások mellett a lelki folyamatokról is szó esik a serdülőkor, szexualitás kapcsán.

Az első öt fejezet már 10-11 éves gyerekek számára is hasznos lehet, míg a többi fejezet a 12-14 év felettiek eligazodását segíti a témában. Fontos, hogy a szülők is lapozzák át, olvassák el, így a gyerekek érdeklődését figyelve eldönthetik, hogy mikor adják oda a könyvet.

 

Pszichológiai tanácsadás során sokszor kiderül, hogy a szexuális nevelés, szexuális kultúra hiánya okozza a felnőttkori szexuális problémák egy jelentős részét. Még napjainkban is sok családban tabu a szex, szerelem, mint téma. A könyv segítséget nyújt szülőknek, hogy segíthessenek gyerekeiknek. A szülő a könyv olvasása során felkészülhet a gyermeke előtt álló útra. Bár vannak emlékei saját serdülőkoráról, az egyéni eltérések okoznak olykor csodálkozást, vagy pánikot, amikor a lánya először menstruál, vagy a fia először él át magömlést.

A fiatalok magyarázatokat kapnak a velük történtekre. Megérthetik a testi folyamatokat. Tisztába kerülnek például a fogamzásgátló eszközök használatával, egy biztosabb tudás birtokában, felkészültebben érkezhetnek el az első együttléthez.

 

Felvilágosító könyv tiniknek szexről és szerelemről

Szerző: Jörg Müller

Z-Press Kiadó, 2008

 

Filmajánló – A békés harcos útja

Dan Millman A békés harcos útja című önéletrajzi könyvének filmadaptációja. A történet egy sikeres, tehetséges tornász edzéseit, sérülését, felépülését követi nyomon. Egyik este megismerkedik egy öreg tanítómesterrel, akit Szókratésznek nevez el. A férfi és Joy nevű tanítványa átsegítik Scottot számtalan nehézségen, néhányat ők maguk állítanak elé, hogy fejlődhessen mentálisan.

A könyvet melegen ajánlom minden önismeretét fejleszteni vágyónak, akik szeretnék lelki benzinkútjukat feltölteni.

 

Szókratész „Az első, amit egy harcos megtanul, hogy semmit se tud.”

 

Színes, amerikai-német filmdráma, 120 perc, 2006
Rendező: Victor Salva

Író: Dan Millman

Szereplők: Scott Mechlowicz (Dan Millman), Nick Nolte (Szokratész), Amy Smart (Joy)

 

Filmajánló – Csak egy kis pánik

Kellemesen szórakoztató alternatív kliens-pszichiáter/pszichológus viszonyról szól a Csak egy kis pánik című film. Robert De Niro egy problémájával nehezen szembenéző, pánikbeteg maffiafőnököt alakít, aki egy szép napon belebotlik egy pszichiáterbe (Billy Crystal). A találkozásnak köszönhetően felbátorodik, hogy segítséget kérjen problémájához. Bár a doktort győzködni kell egy kicsit, de végül elvállalja a nem mindennapi ügyfelet. A maffiavezér sajátos hozzáállása a pszichológiai munkához, ahogyan annak minden létező keretfeltételét megszegi, számtalan mulattató szituációt eredményez.

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 103 perc, 1999
rendező: Harold Ramis
szereplők: Robert De Niro (Paul Vitti), Billy Crystal (Dr. Ben Sobel), Lisa Kudrow  (Laura MacNamara)

 

 

Newer posts »

© 2024 PSZICHOSAROK

Theme by Anders NorenUp ↑